Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett városi megemlékezésen Winkler Zsolt katolikus plébános osztotta meg gondolatait az ünnepségen megjelent egybegyűltekkel.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepség a csornai városházától induló fáklyás felvonulással vette kezdetét. Winkler Zsolt, a megemlékezés szónoka nem politikusként, sem történészként, hanem az egyház képviselőjeként mondott ünnepi beszédet a Soproni úti ’56-os emlékműnél. A lelkipásztor bár nem élte át személyesen a forradalmi eseményeket, de a rendszerváltás előtti években kezdte meg szemináriumi tanulmányait. Véleménye szerint 1956. október 23-a mondanivalójában, tartalmában egyaránt időtlen. Azért fontos erre felhívni a figyelmet, mert az igazi értékek sosem évülnek el és a vallásos emberek egyenesen csodáról beszélnek.
– Az 1956-ban kitört forradalom rést ütött az ateista diktatúrán és olyan hősiességről, összefogásról, erkölcsi emelkedettségről tett tanúbizonyságot nemzetünk, amely ma is megdobogtatja, kell, hogy megdobogtassa a szívünket. 1956-ban emberi méltóságunk megtaposását sikerült leráznunk és kivívtuk legalapvetőbb jogunkat, a szabadságot – fogalmazott Winkler Zsolt, aki szerint 1956 ma is a remény üzenetét küldi nekünk arra biztatva, hogy soha ne adjuk fel a nagyobb jóért folytatott küzdelmünket.
A városi megemlékezésen részt vett dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester, Major András alpolgármester, Berkiné Sokorai Tünde aljegyző, megjelentek az egyházi méltóságok, a képviselő-testület tagjai, a rendészeti szervek és a településen működő intézmények vezetői, a diákok és tanáraik, valamint a civil szervezetek. A műsoron közreműködött Keresztesi László, a veszprémi Pannon Várszínház színművésze. Az ünnepség zárásaként a m
– 1956. október 23-a a bátorság, az öntudat és a győzelem napja volt – fogalmazott dr. Bónáné dr.
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.