A 2024/2025-ös tanév elejére, tehát az idei iskolakezdésre fejeződött be a Széchenyi előtti nagy parkoló felújítása. Horváth László igazgató a beiskolázással kapcsolatban további örömteli hírekről számolt be.
2024. augusztus 30-án, vagyis az évnyitó napján is fogadták a beiratkozókat a Kapuvár Térségi Általános Iskolában, ahol 750 fővel indult a tanév. Az igazgató elmondta, hogy az előző tanév végén 96 végzős tanuló köszönt el a Kapuvár Térségi Általános Iskolától, idén pedig 95 elsős iratkozott be: 55-en a Széchenyibe és Gartára, a többi 40 diák pedig a vidéki tagiskolákba.
Horváth László az alsó tagozatosok tanévnyitó ünnepségén ismertette a legfontosabb tudnivalókat. A régi hagyományok szerint a nyolcadikos tanulók egy-egy szál virággal köszöntötték az elsősöket a Széchenyi iskola aulájában, majd bemutatták az osztályfőnököket. Csákány Zsuzsanna, Dukainé Ruska Mónika és Heipter Károly emléklapot és „csodaceruzát” nyújtott át a legkisebbeknek
A kapuvári Pátzayban összesen tizenöt, Gartán kettő, a Széchenyiben pedig tíz osztály indult. Utóbbi helyen a mai kor szellemének megfelelő körülmények között fogadják a gyerekeket.
A 2015-ös energetikai felújításnak köszönhetően megújult az épület, ahol kicsik és nagyok egyaránt jól érzik magukat. Horváth László szerint nagyon fontos, hogy tágas, világos tantermekben tanulhatnak a diákok, a tágas aulában pedig megtarthatják rendezvényeiket. Az ebédlő, a hatalmas tornaterem és az udvar mind a tanulóifjúság kényelmét szolgálja.
Kapuvár Város Önkormányzata TOP-os pályázatot nyújtott be az iskola előtti parkoló komplex felújítására. Az új alap elhelyezése után szép térkőelemekkel borították be a teljes felületet.
Horváth László kitért a mobiltelefon-használatot korlátozó kormányrendeletre is, amely szerint a tanulók csak akkor használhatják a készülékeiket, ha a tanóra jellege, témája szükségessé teszi. Amennyiben az iskolavezetés jóváhagyásával engedélyt ad erre a tanár, mindenki előveheti az okostelefonját. Az igazgató szerint erre ritkán lesz szükség, hiszen az iskola jól ellátott a különféle okoseszközökkel, felszereltek az informatika termek, sok tablet és laptop áll a diákok rendelkezésére. Meggyőződése, hogy korábban sok zavart okozott az indokolatlan, nem megfelelő időpontban és helyen történő telefonhasználat. – Szerintem ez segítség nekünk és a szülőknek is – tette hozzá az igazgató. Minden év szeptemberében felfrissítjük a szülők elérhetőségét tartalmazó adatbázist, tehát nem kell azért aggódni, hogy a tanítási időben nem érik el a gyerekeket.
– Bízom a szülők támogatásában, hisz mindannyian egy célért küzdünk; hogy minél ügyesebb és tehetségesebb felnőtteket neveljünk.

Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.