Október közepén tartották Csornán a Gedeon-napi vásárt, mely alkalomból különböző programokra invitálták az érdeklődőket. Kicsik és nagyok egyaránt megtalálták a számukra érdekes kikapcsolódási lehetőséget. A színpadi előadásokon túl kézműves kirakodóvásárral, az ősz finomságaival és gyermekfoglalkozásokkal várták a látogatókat.
Kellemes kora őszi idő fogadta a Csorna Város Gedeon-napi rendezvényére látogató nagyközönséget. Délután Brandnyúl és csapata várta a kisebbeket a csornai városháza előtti téren. A gyerekek csillogó szemmel figyelték az énekes-táncos produkciókat, de a gyerekfoglalkozásokon is hasonlóan nagy érdeklődéssel vettek részt.
Az „Értékeink” címmel indított pódiumbeszélgetést Németh Jázmin, Győr-Moson-Sopron Vármegye kicsi kultúrattaséja nyitotta meg. Pálfalvi-Pottyondy Nóra műsorvezető Boldvai Márton Bertalan premontrei perjellel és Ángyán Csilla népi iparművésszel beszélgetett Csorna város értékeiről, hagyományairól.
Ezt követően a számos hazai és nemzetközi versenyen, fesztiválon bemutatkozó Aforce1 Tánc Sport Egyesület lépett fel a színpadon.
Az operett koronázatlan királynője, Oszvald Marika 16 órától szórakoztatta a szép számú közönséget, 17.00 órától pedig ingyenes tárlatvezetést tartottak a Csornai Múzeumban és az apátság épületében. (Fotó: Szabados Tibor)
Aki figyelemmel kísérte a Rábaközi Médiacentrum új csornai tekecsarnokról készült felvételeit, valamint írásos tudósítását, az láthatta, hogy valóban az ország egyik legmodernebb és legszebb tekézője készült el Csornán.
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
Aki figyelemmel kísérte a Rábaközi Médiacentrum új csornai tekecsarnokról készült felvételeit, valamint írásos tudósítását, az láthatta, hogy valóban az ország egyik legmodernebb és legszebb tekézője készült el Csornán.
A csornai Pántlika Táncegyüttes hetedik éve hív vendégeket, hogy velük közösen tánccal és zenével ünnepelje, búcsúztassa el a nyarat.
Megkezdődött a 2025/2026-os nevelési-oktatási év Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában, ahol szinte már megszokott, hogy folyamatosan emelkedik a beiratkozók száma.
A beledi óvodában a nyár folyamán nem változott jelentősen a gyermekek napirendje, és csak az étkezések és a pihenések idejére mentek be az épületbe, mert a nap nagy részét a szabadban töltötték.