Hirdetés

Kiemelt jelentőségű óvodai fejlesztés Kapuváron

2025 januárjában gyönyörű, igényesen felújított épület fogadta a kapuvári, Arany János utcai óvodába visszatérő gyerekeket. Horváth László polgármester kifejtette: lezárult a Király-tó Óvoda és Bölcsőde felújításának első szakasza, és az ígéreteknek megfelelően folytatódik a munka.

„Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” címmel közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert Kapuvár város önkormányzata. A projekt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében valósul meg a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft., mint konzorciumi partner közreműködésével.

Nemrég ünnepélyes keretek közt adták át a Király-tó Óvoda és Bölcsőde felújításának első szakaszát. Horváth László megköszönte az Arany János utcai óvoda dolgozóinak, hogy a beruházás ideje alatt lehetővé tették a gördülékeny munkavégzést. Szintén köszönetet mondott a szülőknek, mert a 2024/2025-ös nevelési év első felében vállalták az átmeneti kényelmetlenséget és más óvodába vitték a gyermekeiket, a befogadó intézmények pedig segítőkészen várták a gyermekeket.

– Végre elérkezett az a pillanat, hogy visszaköltözhettek a gyerekek az óvodába – mondta Fodor Katalin, majd arról beszélt, hogy Kapuvár négy tagóvodájában helyezték el ideiglenesen a gyerekeket. A szülők együttműködésének köszönhetően a kicsik jól vették az akadályokat – tette hozzá az igazgató, majd így folytatta: Teljesen megújult az óvodaépület, a csoportszobák, a mosdók, az öltözők és a kiszolgálóhelyiségek. Az eszközök és berendezések, valamint a játékok cseréje jelenleg is folyamatban van. A folytatásban plusz tornaszobát és egy 25 fős csoportszobát építenek. A fejlesztést nyár végére szeretnék befejezni.

A Széchenyi Terv Plusz program keretében megvalósuló teljes beruházás a következőket tartalmazza: Az első szakaszban felújításra került az épület belső tere (vizesblokkok, folyosó), továbbá új konyhatechnológia eszközök beszerzéséről is gondoskodtak. Olyan új csoport- és tornaszoba létesül, ahova korszerű, esztétikus berendezéseket helyeznek el. A mindennapos játék- és az örömteli mozgásigény kielégítése érdekében sokszínű, változatos tevékenységet nyújtó új eszközöket vásárolnak az óvodásoknak. Az új csoportszoba, a fejlesztőszoba ingergazdag tanulási környezetet nyújt a gyermekek számára, a tornaszoba pedig lehetőséget ad a rendszeres, játékos mozgásos tevékenységek megszervezésére, valamint ünnepségek, óvodai programok lebonyolítására.

Beküldés dátuma: 2025. 01. 28.

Kapcsolódó hírek

További hírek

Hirdetés