A súlyos betegséggel küzdő Kéry Mónika gyógykezelésének megsegítésére tartottak jótékonysági műsort a csornai művelődési központban. A szervezők a belépőjegyek árából befolyt összeget Mónika külföldi gyógykezelésének költségeire ajánlották fel.
A két kezelésből álló őssejt terápia tetemes összege megterhelő lenne Mónika családja számára, ezért nyílt felhívásban kérte az ismerősök, jóakaratú emberek támogatását.
A helyiek összefogásának átütő ereje volt az elmúlt hetekben – fogalmazott Turiné Németh Edit, majd elmondta, hogy a jótékonysági műsor ötlete Polgárné Németh Rita pedagógustól indult, akinek nagy segítségére volt Szücs Adrienn, a Rákóczi iskola szülői munkaközösségének elnöke. Egyre többen többen csatlakoztak a csornai Rákóczi iskolához, a felső tagozatos diákok pedig Horváthné Bognár Katalin tanárnő vezetésével elkészítették a díszleteket. Kéry Mónika gyermekei az intézményben nevelkedtek, tanultak, és az édesanya hosszú éveken keresztül aktív szerepet vállalt a szülői munkaközösségben.
A jótékonysági műsoron közreműködtek: a Kerényi György Alapfokú Művészeti Iskola, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola, a Timaffy László Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Starlight Dance SE táncosai. A Rábaközi Médiacentrum rögzítette az eseményt: A felvétel megtekinthető a rabakozimedia.hu oldalon, illetve YouTube, valamint Facebook felületén.
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
Aki figyelemmel kísérte a Rábaközi Médiacentrum új csornai tekecsarnokról készült felvételeit, valamint írásos tudósítását, az láthatta, hogy valóban az ország egyik legmodernebb és legszebb tekézője készült el Csornán.
A csornai Pántlika Táncegyüttes hetedik éve hív vendégeket, hogy velük közösen tánccal és zenével ünnepelje, búcsúztassa el a nyarat.
Megkezdődött a 2025/2026-os nevelési-oktatási év Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában, ahol szinte már megszokott, hogy folyamatosan emelkedik a beiratkozók száma.
A beledi óvodában a nyár folyamán nem változott jelentősen a gyermekek napirendje, és csak az étkezések és a pihenések idejére mentek be az épületbe, mert a nap nagy részét a szabadban töltötték.