2024 októberében negyedik alkalommal rendezték meg Beleden az egészségnapot. Az önkormányzat fontosnak tartja, hogy a lakosság legalább évente egyszer igénybe vehesse az ingyenes szűréseket jelentősebb sorban állás nélkül.
Az elmúlt időszakban is megtartották Beleden az egészségnapot, de olyan nagy az igény az ilyen jellegű rendezvények iránt, hogy négy éve elhatározták, megszakítások nélkül, minden esztendőben sort kerítenek az ingyenes lakossági szűrésekre. Odoricsné Buthi Krisztina elmondta, hogy azzal a céllal szervezték meg az egészségnapot, hogy minél több szakvizsgálaton részt vegyen a lakosság. A szakrendelésekre időpontot kell foglalni, de nem mindenki várja meg, míg sorra kerül, ezért előfordul, hogy inkább el sem megy.
Az idei beledi egészségnapon újdonság volt az idegsebészeti konzultáció, de bárki igénybe vehette a már jól megszokott vizsgálatokat: a vérnyomás-, a vércukor- és a koleszterinmérést, férfiaknak a PSA-szűrést. Sokakat érdekelt az allergia és légzésfunkciós, valamint az érszűkület és kardiológiai vizsgálat. A szülőkkel érkező gyermekek sem unatkoztak, mert különféle programokkal kedveskedtek nekik.
A szűréseket végző szakemberek már évek óta részt vesznek a beledi egészségnapon, sőt az ő ajánlásukra kérték fel az idegsebészt is, hogy vállalja el a konzultációt. Az alpolgármester elmondta, hogy megfelelő díjazás ellenében végzik el a vizsgálatokat, továbbá arra is jó lehetőség, hogy saját szakmájukat népszerűsítsék. Az orvosok egy-egy ilyen helyszínen vagy alkalommal a szakrendeléseknél sokkal kötetlenebb formában találkoznak a páciensekkel, ezért a tapasztalatok szerint szívesen veszik a felkéréseket.
Odoricsné Buthi Krisztina évek óta felajánlja a képviselői tiszteletdíját az egészségnapon felmerülő anyagköltségek fedezésére. Amennyiben ez sem elegendő, az önkormányzat is támogatja a rendezvény lebonyolítását.
Beledi Általános Művelődési Központ munkatársai a vendéglátáshoz szükséges élelmiszerek beszerzéséről gondoskodnak, de részt vesznek az előkészületekben is – tette hozzá a főszervező. Az alpolgármester úgy gondolja, hogy nagyon sok előnye van a rendezvénynek, mert fontos lépést tesznek az egészségük megőrzése érdekében az emberek, továbbá közösségformáló szerepe is van a szűrővizsgálatoknak, mert a résztvevők egy-egy ilyen alkalommal megbeszélik egymással ügyes-bajos dolgaikat.
A szűréseket igénybe vevők olyan ún. egészségügyi útlevelet kapnak, melyen a szakorvosok feltüntetik a vizsgálatok eredményeit, ezenkívül hasznos tanácsokkal látják el őket.
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.
Így adózunk idén
Januártól nemcsak a harminc év alattiak teljes szja-mentessége lépett életbe, hanem a negyven év alatti kétgyermekes anyák is beléptek az szja-mentes körbe, és emelkedett a családi adókedvezmény összege.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.