Maradandó élményben volt része a Kapuvár Térségi Általános iskola nevelőtestületének: pihenőkkel tarkított négyórás kenutúrán vettek részt a Mosoni-Dunán. Az evezés után kellemes ebéddel zárták a programot, ami olyan jól sikerült, hogy nincs kizárva az ismétlés sem.
A Kapuvár Térségi Általános Iskola pedagógusai Bognár Lászlótól értesültek a pályázatról. Miután a tantestület megismerte a részleteket, úgy gondolták, szívesen belevágnak a programba, mert jó közösségépítő lehetőség a számukra. Május elején benyújtották a pályázatot és év közben tudomásukra jutott, hogy sikerrel jártak. Június 28-án Dunaszigetre indult a több mint húszfős csapat – mesélte Bárkovics Renáta. A tantestület egy része nincs hozzászokva az ilyen jellegű sporttevékenységhez, ezért óvatosan szálltak a vízre. Bognár László természetesen mindenre gondolt, ezért előtte oktatást tartott a pedagógusoknak. Az abszolút kezdők tanácsokat kaptak arra vonatkozóan, hogy mire figyeljenek, a rutinosabbak pedig segítették őket. Minden kenuba beszállt egy-egy tapasztalt irányító, a többiek pedig megfigyelték, hogy milyen technikával haladhatnak. Megtették az óvintézkedéseket, és végig viselték a mentőmellényt, de szerencsére nem volt rá szükség. Az első métereknél még érezhető volt a bizonytalanság, de aztán szép lassan belejöttek és egyre gyorsabban siklottak a vízen. Az út első szakaszán könnyebben átjutottak, visszafele viszont már az árral szemben kellett evezni.
A négyórás kenutúrát nem feltétlenül kell egyvégtében teljesíteni, mert igény szerint közben több pihenőt is lehet tartani. A kapuvári pedagógusok a programot júízű ebéddel zárták. Bárkovics Renáta ezt megelőzően, régebben is kenuzott, ezért most a társai segítségére volt. A testnevelő tanár arról beszélt, hogy a folyó nyugodtabb szakaszán, a Mosoni-Dunán eveztek és az időjárással is szerencséjük volt. Az iskola nevelői ezen tapasztalatok birtokában bátrabban szerveznek majd diákjaiknak is hasonló programokat.
Április 30-án, szerdán állították fel a város májusfáját a Kapuvári Lóbarátok Köre, valamint a Kapuvár - Gartai Önkéntes Tűzoltó Egyesület közreműködésével.
A szakképző iskola tanulóira három éven át figyeltek a tanárok, próbálták őket nevelni szüleikkel együtt.
Április 30-án, szerdán állították fel a város májusfáját a Kapuvári Lóbarátok Köre, valamint a Kapuvár - Gartai Önkéntes Tűzoltó Egyesület közreműködésével.
Immáron 3. alkalommal került megrendezésre a Tuning- és veteránautó találkozó. Major András, Csorna város alpolgármestere nyitotta meg a rendezvényt, aki megköszönte Kiss Levente és Kiss Zoltán szervezők, valamint segítőik munkáját.
A Timaffy László Alapfokú Néptánciskola és a Pántlika Néptáncegyüttes minden évben táncos színpadi műsorral, zenekari koncerttel vagy kiállítással ünnepli meg a Tánc Világnapját.
Mi lenne, ha reggel nem autóba ülnél, hanem helyette gyalog indulnál el az iskolába, vagy akár kerékpárral, esetleg rollerrel érkeznél? Majdnem mindegy, csak mozogj minél többet! Ha gyűjtöd a „zöld” pontokat, nemcsak magaddal teszel jót, mert egészségesebb leszel, de az iskoládnak is segítesz, mert hasznos nyereménytárgyakhoz juttathatod a közösségedet.